Volt halk érdeklődés, hogy milyen volt az agyament víziparádé, ami egy minimális, inkább hobbiprojekt jellegű részét képezi az 500. emlékévnek, naszóval mutatom. Kicsit sárga, kicsit savanyú, az internet és a körülöttem ülők beszámolója alapján a tavalyi évhez hasonlítva meg aztán pláne, de azért jól éreztük magunkat.
Volt mondjuk megemlékezés az 1463-as tűzvészről. Hát izé, mit mondjak. Békaemberek toltak ügyesen beállított égő rönköket. Sebaj.
Ezek a lánykák nagyon szépen RSG-ztek az úszó nyílon, miközben nekünk színes papírokat kellett felemelgetnünk, na ez sem hozta a kívánt pszichedelikus hatást. Itt éreztem először, hogy én kimaradhattam, amikor az elején osztogattak ehhez az egészhez valami vivőanyagot.
NA, mondjuk a szomorkodva sodródó féllények jók voltak, kórusban felhangzó A-hangra összeálltak előre nem egyeztetett párokba, ebben legalább volt valami szürreál.
Ja meg a meztelen férfitestek által mozgatott nádvöcsökmodell, az legalább hozta az elvárt kinetikát.
Ez a következő viszont nagyon gyanúsan a “Muszáj leadni ezt a szart, különben visszavonják a pályázati pénzt” kategóriából került ki. Mozgó alkatrész nuku, magyarázat még kevesebb.
Ó, az alábbi fiatalok viszont nagyon faszán nyomták a bulit a kéményen ülő szaxis hangjára: bár a képről nem jön ki egyértelműen, de meglepően jól rokiztak, és közben mókás egyensúlymutatványokkal érzékeltették, hogy azért lejt a tető bőven.
A műszaki fődíjat részemről a sufnituning molnárkák nyerték, amik tényleg a hat tappancs önerejéből, extra felhajtóerő nélkül lebegtek a vízfelszínen, a középső párral haladva és irányítva. Ezt minimum szabadalmazni kéne és bevezetni a köztavakon, mint a bringóhintót.
Néhány műsorszámot kihagytam, de ezek nem is hiányoznak. A fő, hogy a levonulást a világ legdeprimálóbb kórusa zárta, az év legkisebb költségvetésű díszlete előtt, csak hogy megadják az utóhangot, ha valaki a vízbe akarná ölni magát : (
honestesiologist 