van ez az álmos, rituális mosdásom a vályúban, ahogy próbálom lekaparni magamról a tanyasi koszt. sikálom a körmeimet a reggeli fényben, de itt látom csak, újra a városban, h minden hiába. a fehér bőrszékemen a fehér asztalnál hiába rózsás a szoknya, én most csak a csutkára vágott, koszos körmeimet hoztam haza magammal – a lelkem valahol ott maradt a hajnali fényben.
jajj de szeretlek! :3
Gyökerek,melyeket senkinek sem szabadna elfelejteni.
Nincs ez kicsit túlromanticizálva?
honestesiologist 