még mindig szégyellem kicsit, de hát fiatal voltam, kellett a péz. Megszaladt itt a hajdú centrifugák és koloniál szekrénysorok nosztalgia-szégyenposztja és valaki beletette a júlia magazint:
Nomost én anno nagyonrégen írtam ebbe un. “regényeket” véletlenül, rettenetes, rettenetes dolgokat. Volt nekem ez a barátom, aki tudott németül és németből pénzért fordította ezeket a szarokat és egyszer pont nálunk volt, és megmutatta mit csinál, ezzel megismertette velem ezt a vonatonolvasó szubkultúrát amely tagjainak teljesen mindegy mit olvasnak, csak legyen benne szerelem amit a nem túl jó házasság mellett talál meg főhősnőnk aki a sztori végén ellovagol a naplementébe a kertésszel vagy meglovagolja a kertészt, teljesen mindegy, Egy Bp-Vác vagy Cegléd-Bp alatt be lehet venni a sztorit és leszálláskor azonnal elfelejteni a következő vonatút és a következő füzet megvásárlásáig. Eleinte csak vicces neveket kölcsönöztem a rém bárgyú sztorik szereplőinek, aztán amikor elég világossá vált, hogy ezeket sem a kiadónál sem a nyomdában se sehol nem olvassák el terjesztés előtt (ha jól emlékszem a fordítást is darabra fizették) kissé csavargatni kezdtük a történetek fonalát a magunk szórakoztatására. Egyszer csak fordítónk túlvállalta magát és megkérdezte, hogy nem segítenék-e, mert kifut a határidőből és én gondoltam segítek, rendes gyerek vagyok. Az egyetlen bibi, hogy egy kurva hangot nem beszélek németül, ami még fiatal és tetterős kormban is lassítja a fordítási munkálatokat, úgyhogy fordítás helyett szimplán írtam új sztorit a (tippem szerint) kitalált nevű szerzők alá. A legszörnyűbb az volt, hogy el kellett olvasnom 5-6 ilyen füzet mielőtt nekiláttam, hogy ráérezzek mit kíván az államvasutak (női) utazóközönsége de hát annyira siralmasan voltak már azok is megírva, gondoltam ez nekem is menni fog. Összesen tán kettő vagy három ilyen retekért lehetek felelős (nem mintha kissebbíteni akarnám a bűnöm) az első elég nehezen ment, összekampóztam vagy öt korábbiból a magamét, de a második már simán ment fejből, hevesen dobogó szívek, nyelves csókok a parti fövenyen, álmatag szemmel de beteljesületlen álmokkal kilovagoló milliomosné, selyempárnahuztba sóhajtozás, göndör, szőke, izmos medencetisztító fiú, aki titokban jómódú de azt akarja, hogy ne a pénzéért szeressék… ágaskodó mellbimbó mehetett de a baszást azt már körül kellett írni szépen, sok jelzővel.
Vadul folyt az olajszőkítés, székházügyek, munkanélküliség, kétjegyű infláció, a kommunisták visszatérése, a magyar kilencenes évek legsötétebb perceiben adtam Budapesttől Ceglédig tató álmokat a viszonylaton utazó asszonyoknak. Mindig félek belegondolni, hogy ezek az asszonyok és/vagy a gyerekeik ma talán laposföldelméletet, paleo diétát, homeopátiás zagyvaságokat meg oltásellenességet osztanak meg facebookon és ebben kicsit én is hibás vagyok.
honestesiologist 