Dutch artist Stefan Glerum
has an illustration style that lends perfectly to stained glass, his
latest venture. In his traditional artwork, we can see the influence of
Art Deco and Japanese woodblock prints, with figures drawn in bold lines
against vibrantly colored backgrounds with unusual angles of view. His
simple and flat way of drawing is also reminiscent of Bauhaus, Italian
Futurism and Russian Constructivism, which he credits as his
inspiration. Glerum most recently applied his design sensibility to the
Polderweg in Amsterdam, a housing complex of 72 apartments and
impressive 60 foot cathedral-high stained glass windows.
A napokban egy nagyon menő cikk jött ki velük (medveállatkák) kapcsolatban. Nem nagyon értették, hogy mégis mitől ennyire ellenállóak ezek az állatok, még látszólagosan olyn körülményekkel szemben is (extrém sugárzás, iszonyatos hőmérsékletek) amikkel a természetben szinte biztos, hogy nem találkozik. Hogy szelektálódik valamilyen tulajdonságra, amit nem ismer? Ezzel foglalközött többek között a Tardigrades In Space (TARDIS) program is.
Nekiálltak megszekvenálni a kis csórik genomját már régebben is, de mindig elvetették az eredményeket, mert olyan volt, mintha bakteriális szennyezések lettek volna a mintákban.
Egy a napokban megjelent cikk alapján viszont úgy tűnik, hogy nem hibásak voltak a korábbi eredmények, csak annyira hajmeresztőek, hogy inkább elvetették őket. Most egy olyan szekvenálási eljárással vizsgálódtak, ami sokkal hosszab ún. readeket (a genom feldarabolása után kapott DNS szakaszok) eredményez. Ez alapján az derült ki, hogy amit eddig bakteriális szennyezésnek hittek, azok az állatka saját génjei, ugyanis olyan génekkel közös readeken találták meg az ilyen idegen szakaszokat, amik a medveállatka génjeit hordozzák.
Amikor az állatok kedvezőtlen körülmények közé kerülnek, képesek gyakorlatilag teljesen kiszáradni. Ilyenkor a sejtmembránon apró repedések keletkeznek, ahol a környéken élő mikrobák különösebb probléma nélkül be tudnak jutni. Amikor a medveállatka rehidrálódik elkezdi a kiszáradás miatt széttöredezett genetikai állományát újra összefoltozni és úgy tűnik ilyenkor simán beépíti/beépített mikrobiális elemeket is, amik a hihetetlen szívósságot, rezisztenciát eredményezik.
Ez azért nagyon nagy dolog, mert eukarióták (sejtmaggal rendelkező élőlények – a baktériumok/archaeák nem azok) között kevés, vagy inkább alig van példa horizontális géntranszferre. Prokarióták között ez az információáramlás egyik bevett módja, ezért tudnak többek között az antibiotikum-rezisztencia gének vígan terjedni.
A másik ismert példa viszont marhajó és szintén sci-fi alapanyag lehetne: az Elysia chlorotica lenyúlja és életben tartja a táplálékául szolgáló algák kloroplasztiszait, amik ez után a testében élnek egy darabig, tovább fotoszintetizálnak és mindenféle cukrokat termelnek neki.
Beszarás.
Az
Nagyon fontos kontent
több dolgok vannak földön és égen, horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.
A rendszerváltás óta viszont eltelt negyed évszázad, és ismerjük el, nagymértékű fejlődés történt. Különösen az utóbbi években zajlott le jelentős változás, amikor is az uniós forrásokat nem túl nagy szellemi erőfeszítéssel lehetett közterek felújítására fordítani a fővárostól a legkisebb faluig.
De ez egy olyan harc, aminek soha nincs vége. Ha Budapestet nézzük, a kerületeket elválasztó, gyakran a főváros kezelésébe tartozó, vagy épp túros hátú közös lónak számító utak és terek még mindig a régi, elavult, embertelen és életidegen kialakításukat őrzik.
Nem kellenek mindig sokmilliárdos beruházások a látványos fejlődéshez. Néha elég egy zebra felfestése is. Na jó, sok zebráé.
Miért van az, hogy Nyugat-Európában és az USA-ban ugyanezeket a térhasználati/közlekedésszervezési változásokat csak a nagyon kemény hippik fogják a kapitalizmusra, nálunk pedig egyből szinte mindenkinek jó ok ez egy jó kis kommunistázásra? A szocializmusra talán azt lehet ebből fogni, hogy jobban akadályozta a civilek érdekérvényesítését, így késleltette a városi terek szerepének újragondolását, ami nyugatabbra a legtöbb helyen hamarabb kezdődött, de ez az általános lemaradásunkat látva, bőven lehet, hogy nálunk amúgy is később kezdődött volna.
Ja, Tarlós pedig sokszor a nagy antikommunizmusban pont azt az elmaradott szemléletet követi, ami oda juttatta Budapestet közlekedési szempontból, ahol most van.
Amúgy ha épp fogyatékossággal élők jogait (is) próbáljátok védeni, légyszi ne használjátok a tolószékes szót, mert azt a képzetet kelti, hogy a kerekesszékkel közlekedő nem tud önállóan közlekedni, hanem tolni kell, ami olyan embereknek, akik megküzdenek az önállóságuk minden darabjáért, általában nagyon nem esik jól.
Tekintve, hogy a szocializmus évtizedei alatt jött létre ez a manapság szerencsére egyre inkább megszűnő közlekedésszervezési rendszer, teljes joggal lehet az akkori rendszert szidni. A cikkben használom a mozgáskorlátozott, rokkant és tolószékes szót is, nyilvánvalóan egyiket sem sértő célzatta; azt pedig nem kell nekem magyarázni, hogy ezek az embereknek meg kell küzdeniük az önállóságuk minden darabjáért, minden szolidaritásom az övék, és örülük minden őket érintő, életüket könnyebbé tevő fejlesztésnek, cheers.
Egyáltalán nem jogos a szocializmusra fogni. Nem a rendszer tehet róla, hanem az emberek akik a tervhivatalokban dolgoztak, de még őket sem lehet teljesen hibáztatni, hiszen az akkori világon elterjedt divatnak megfelelően terveztek utakat, épületeket, várost. Ezek persze nálunk tovább megmaradtak. Még ma is ülnek olyan régi bútordarabok a városvezetésben, akik az akkori felfogás szerint gondolkodnak. Ez pedig megint csak nem az akkori politikai rendszer hibája. Ez a fajta lemaradás elég régóta jellemző Magyarországra, ennek pedig leginkább történelmi és földrajzi okai vannak.
honestesiologist 