prolipropilen:

ebbolmilesz:

e5721:

istenallatkertje:

egyszavak:

freejanegeland:

van egy ismerősöm, aki minden mondata után … (három pontot) tesz. Így születnek az olyan facebook-bejegyzései is, mint a mai kedvencem „Ötös lett a pszichóvizsgám…”, vagy az all-time favourite: „Nyiladozik a virágocska…”

Erről eszembe jutott az a gyakornok, akivel még a vs-nél dolgoztam együtt és minden cikkében legalább három helyen volt … (pontpontpont). Az egészet akkor maxolta ki, amikor a 2014-es palesztin-izraeli harcokról írt és ez lett a cím: „Izraeli katonák öltek palesztinokat…”, a szöveg drámai csúcspontja pedig az volt, amikor a következő mondatot sikerült leírnia „A palesztin rakétatámadások többsége célt téveszt, de az izraeli golyók halálpontosak…”

Azt hiszem legalább ötször néztük meg a szerkesztéskor, hogy ugye, ez véletlenül sem éles. Ráadásul a szerzőnek nem is a zsidókkal volt baja, mert akkor azt mondom, hogy vannak pályák előtte. Egy másik mondatban valami olyasmit írt, hogy „A palesztinok meg nők és gyerekek között álcázzuk magukat, hogy ne lehessen őket lebombázni…”

vannak ilyen újságírók…

Indokolatlan…

a …-halmozokat osszekotnem a minden mondatuk utan :S-t rakokkal, azbutobbi embert ugy kepzelem, hogy ilyen fancsali arccal ul es bologat minden mondata utan, mint egy kurvanagy megmondo-ember, akin a vilag ossyey terhe nehezedik.

Kedvenceim a NÉGY pontot rakók…. Miért???

és a két pontot rakók az smafu? ..

Bevallom töredelmesen, nekem is volt időszakom, mikor minden mondatom után három pontot raktam. Mondjuk csak chat közben. Egyszer valamiért észrevettem, hogy minden soromat így fejezem be. Nézegettem, és elkezdett szörnyen irritálni. “Mit gondolhat rólam a chatpartnerem?” – vetődött fel bennem a kérdés – “Mi indokolja a három pontot?”. Mivel nem találtam rá kielégítő választ, onnantól kezdve leszoktam róla.

Lehet, hogy ezeknek az embereknek is ez hiányzik: egy józan pillanat, mikor reflektálni tudnak önmagukra.

Adjátok meg az esélyt! Lehet előbb-utóbb náluk is eljön ez a hirtelen kijózanodás.

Hozzászólás